Hírlevél rendelés







RSS

Bookmark Us

 
 
Munkásvédelmet!
Írta: www.arpadvonal.hu   
2010. május 16. vasárnap, 12:25

Magyarországon ma minden politikai párt elzokogja sirámait, ha a "népjólét" kerül szóba, és persze, rögtön hozzáteszik, hogy adnának ők nekünk vezetékes ingyen-sört, meg dupla-örökéletet (idézet a nagy pártokat parodizáló Kétfarkú Kutya párt programjából), csak nincs meg a forrása.

A baj az, hogy ez a frázis hazugság. A munkások jogbiztonságát, és ebből fakadó viszonylagos létbiztonságát könnyen lehetne biztosítani, mindössze politikai akarat kérdése lenne az egész. Ehhez persze kell némi kis szív, amellyel most talán egy parlamenti párt rendelkezik, igaz, ugyanennek a pártnak, szemmel láthatólag viszont nincs meg a kötődése a magyar nép nagy tömegeit adó munkásosztályhoz, mert jószerint deklasszált alkoholista tanárok, lecsúszott mdf-es, miép-es egzisztenciák, és/vagy középosztálybeli, tehetős, jómódú ifjoncok vezetik, akik a munka világos valóságába nemigen próbáltak bele. (Ellentétben pl. a Fiat frissen kinevezett vezetőjével, akit kinevezése előtt a család lengyelországi gyárába, névtelenül, a gyártószalag mellé küldtek, hosszú hónapokra, hogy saját bőrén tapasztalja, milyen a munkásember élete.)
Az pedig, lássuk be, nem vezet a nép életérzéseinek felismeréséhez, ha valaki rovásírásos pólókat árul, vagy kocsmájának könnyen szerzett jövedelméből építi fel magának, nagy hanggal és arccal a nemzeti ellenálló titulusát. Az efféle emberek, miközben "villognak" frissen szerzett magyarságtudatuk külső jegyeivel, karikás ostorukkal, százezreket érő subájukkal, díszmagyarjukkal, milliós értékű (és csodaszép) kétkerekűikkel, és közben gőgősen, kivagyian pillantanak le a nép millióira, lesajnálva, lenézve, vagy afféle magyaros pátosszal tekintvén le rájuk, köztük édesapjukra, édesanyjukra is, akiknek kemény munkája többek között lehetővé tette azt is számukra, hogy a diszkókorszakukból kinővén, most a magyarság jelmezébe bújva játszadozhassanak. ELÉG EBBŐL! A munkás érdekvédelem komoly, fontos dolog - miért bíztuk magatehetetlen, az események sodrása alól magát kivonni nem tudó, korlátolt emberekre? De ez már egy másik, nagyobb lélegzetvételű dolgozat fontos témája lenne, lehetne.

Ma viszont, az általános bevezetőn túl azt szeretném boncolgatni, hogyan, s miképpen lehetne könnyen, gyorsan a magyar munkások, a magyar munkásosztály jogait az egyetemes, európai emberi jogok fényében bővíteni, s ezáltal, természetesen, mert erről szól történetünk: a munkások életkörülményein javítani.

Kezdjük is talán azzal a gyakran hangoztatott kérdéssel, miért is lenne fontos mindez. Aki azonban ezen kérdést felteszi, már meg is mutatja nekünk, milyen ember is valójában. Hiszen aki megelégedik azzal, hogy csak a vállalkozók és ügyeskedők kicsiny kasztjának legyen jó élete e hazában, mindjárt megkérdőjelezteti egyetemlegesen mind emberségét, mind magyarságát is. Ne legyen ez az ország a hárommillió lecsúszó, leszakadófélben lévő ember otthona, de legyen egy olyan ország, amelyet a kétkezi munkás is sajátjának érezhet, amelyben úgy érzi, az állam nem fegyőre, nem tolakodik bele az életébe, de segíti, ha bajba kerül és mindent megtesz azért, hogy állampolgárai személyes boldogulását mind jobban előmozdítsa. Ma nem ez az általános tapasztalat Magyarországon, hanem pont ennek ellenkezője. Hazánkban a magyar állam zsarnokként viselkedik, nem pedig állampolgárai bölcs vezetőjeként, láthatatlan, de nélkülözhetetlen irányítójaként. /Igaz, ehhez hiányoznak mind az elméleti ideológiai alapok, mind a személyi emberanyag./

Másik állítás, miszerint nem is létezik ma már munkásosztály, hiszen ez csupán a szocializmus avittas ízű szóhasználata. Ne áltassuk magunkat, s ne dugjuk fejünket a homokba. LÉTEZÜNK!
Miért is nem nevezzük nevén a gyereket? Ne szégyelljük munkás-mivoltunkat, mert nem a tőkés ad enni nekünk, mi adunk enni neki azáltal, hogy javakat termelünk meg, s munkánkkal biztosítjuk az ő megélhetését is! Vagy nem neveznéd munkásembernek azt, ki hajnali ötkor, vagy hajnalban kel, ki kilométereket utazik otthonától, hogy egy idegen városban képességét, minimálbérre ócsított havibérért, mindennap áruba bocsássa? Nem neveznéd munkásnak, ki gyermeke, családja érdekében lenyeli munkaadója vastag sértéseit is, mert nem teheti ki családját az utcára kerülés rémképének? Te nem neveznéd munkásnak, akinek zsebében minden hónap végén kuncog a krajcár? Igazad van: én sem nevezném. A munkás öntudat hiányában, csak lezüllesztett bérrabszolgák vagyunk, kik hátunkon cipelünk még családunkon kívül milliókat, de sem jó szó, sem köszönet nem jár érte, csak az államhatalom minden ereje, ki azzal éli ki önnön tehetetlenségét, hogy dolgozó millióiba rúg még egyet! KI VÉDI MEG A MUNKÁSOK JOGAIT? Ki látja meg végre egy nemzet nyomorát? Ki látja meg a munkás fáradt tekintetét, ki látja meg síró, beteg gyermekét e hazának?

Vagy törnünk, zúznunk kellene azért, hogy végre a változtatás ódiumával fellépő, reményteljes egy parlamenti párt felemelje értünk Árpád-sávos lobogóját? A mi hangunk semmit sem ér? NEM KELL A MI SZAVAZATUNK TALÁN???

Miért nem törődik fajsúlyosabban a mi nyomorunkkal a parlamentbe kerülve, önnön magának lelkesen örvendező Jobbik? (Hiszen a fidesz, mszp eleve reménytelen, az lmp pedig egy álomkóros fantazmagória csupán.) Adok innen egy jó tanácsot, a P.Mobil szavaival: "Le kell menni kutyába". A magyar társadalmat nem érdekli a gárda-mellény, s nem érdekli a bizottságosdi, amelyet odafönt játszotok.

Minket, magyar szavazókat az érdekel, hogy minden hó végén /de már az elején is!/ egyre kevesebb a forint, egyre nehezebb a megélhetés, egyre több mindenről kell lemondani, puszta létünk fennmaradása érdekében! A fidesz mézesmadzaga hamarosan elszakad: akkor kell ott lennie egy pártnak, mely meghallja végre a magyar emberek szavát. Ha ez a Jobbik lesz, talán meg is erősödhet, ám ha elmerül a saját maga keltette ideológiai posványos csatározásokban, örök időkre elveszik, s helyét a valódi, hungarista mozgalmak-pártok vehetik át.

/Következőkben arról, mit is tehetne konkrétan parlamentbe kerülve a Jobbik, a magyar társadalom jólétéért. /

 

 

 

 

Enkidu

jobbradikal.blogspot.com